fbpx
BEJELENTKEZÉS

REGISZTRÁLÁS



0
  •  x 
No products in cart

BEAUTY MARKETING EXPERTS – BIZONYÍTOTT MEGOLDÁSOK SZALONVEZETÉSI KIHÍVÁSOKRA

A szépségszalonok számára örök kérdés a helyes árképzés, a hatékony szalonvezetés, és hogyan, illetve milyen marketingeszközökkel éljen. Ki is lehetne alkalmasabb gyakorlati tanácsokat adni, mint az a marketing specialista, aki egyszerre szépségipari szakember is?

 

Örömmel tájékoztatunk benneteket, hogy erre megtaláltuk a legmegfelelőbb személyt, akivel hamarosan találkozhatsz a Wella Studio-ban is!

 

Fogadjátok sok szeretettel interjúnkat Barna Alexandrával, a Beauty Marketing Experts megálmodójával.

 

 

 

 

Hogyan és milyen célból jött létre a Beauty Marketing Experts? 

Amikor először felmerült bennem a Beauty Marketing Experts megalapításának gondolata, 2017. májusában, még egy fodrászati márka marketing vezetőjeként dolgoztam. Eredetileg nem is a saját cég gondolata vezérelt, mert nagyon jó munkahelyem volt, szerettem ott dolgozni. Egyszerűen csak voltak olyan marketinggel kapcsolatos gondolataim, amiket fontosnak tartottam átadni a szakembereknek, hiszen minden nap találkoztam velük, és pontosan beleláttam a problémáikba. Ezekre pedig én tudtam a megoldást.

Tehát először csak elkezdtem blogot írni, videókat készíteni, szerveztünk néhány minicsoportos oktatást fodrászoknak még a cég keretein belül, és próbáltam segíteni azoknak, akik tanácsot kértek. Azonban ez annyira jól sikerült, és olyannyira nyitottak voltak a szakemberek, hogy 3 hónappal később már márkafüggetlen marketing képzést szerveztem, ami elsőre teltházas lett, pedig akkor még nagyon kevesen ismerték a nevemet.

Innen pedig egyenes út vezetett a saját cégem megalapításáig.

A Beauty Marketing Experts hivatalosan 2018. januárjában indult, de már akkor annyi ügyfelünk volt, hogy 2 alkalmazottat is fel tudtam venni. Ebből is láttuk, hogy elképesztő igény van egy ilyen jellegű segítségre a hazai szépségiparban.

Most 2019-ben már 6-an dolgozunk együtt, és mindannyian szerelmesek vagyunk a munkánkba. Ezt másképp nem is lehetne…

 

 

Szépségipari területről érkeztél, hiszen a kozmetikus szakmát is képviseled. Minek köszönhető, hogy mégis marketing területre eveztél?

Igen, én eredeti szakmám szerint kozmetikus vagyok, ám ebben nem dolgoztam sokáig, anyagi és családi okok miatt először másfelé terelt az élet. 2-3 év alatt számtalan szakterületen kipróbáltam magam, de a szépségipar mindig is vonzott, nem engedett el.

23 évesen jött velem szembe egy álláshirdetés, amiben kozmetikus végzettséggel rendelkező marketing asszisztenst kerestek egy nagy nevű budapesti szépségszalonnál. A marketing - kreatív és kommunikatív emberként - mindig is vonzott, így hát belevágtam, és ez életem legjobb döntése volt. 

Mindent, amit ma tudok, a gyakorlatban sajátítottam el (jártam egyetemen marketing szakra… de minek…). Egyedi módszereket fejlesztettem, egyedi gondolkodásmódot igyekszem közvetíteni, és nem másolok senkit. Nekem ez nagyon fontos alapelv.

 

 

Hogyan fogalmaznád meg a Beauty Marketing Experts tevékenységét, célját, vízióját?

Talán erre a kérdésre tudok a legkönnyebben válaszolni. Hiszen emiatt a vízió miatt alakult meg a cég.

Azt látom, hogy a szakemberek elképesztő mennyiségű szakmai tudásanyagot kapnak. Ha eléggé motiváltak, akkor a saját szakmájukban minden lehetőség adott, hogy fejlődjenek. De ez sajnos nem elég, mert üzleti szinten, márkafüggetlenül, senki nem fejleszti őket.

Szerintem a szakmai tudás és az üzleti/marketing gondolkodásmód 50-50%-ban határozza meg egy szakember hosszútávú sikereit.  A szépségipar ma tele van „kényszervállalkozókkal”, akik csupán azért választották ezt a formát, mert alkalmazottként nem tudtak volna annyit keresni, mint amire szükségük van.

Ám attól, hogy valakinek a neve mögött ott van, hogy „e.v.”, netán már saját Kft-t vezet, még nem lesz vállalkozó, és pláne nem lesz sikeres.

Tehát a víziónk, a célunk az, hogy a magyar szakembereket üzleti téren is legalább olyan magas szintre tudjuk fejleszteni, mint amire szakmai szinten már van lehetőségük.

 

 

Milyen gyakori problémákat látsz jelenleg a szépségiparban? 

Ha megengeditek, itt egy felsorolás következne, és kifejezetten a fodrász szakma problémáit elemezném:

  1. Sokan nem merik elkérni a munkájukért járó árat, vagy nem tudják, hogyan kérhetnének többet
  2. A Facebook és Instagram kommunikáció a legtöbb esetben kifullad annyiban, hogy fotókat osztanak meg a fodrászok a munkáikról. Ez azonban ma már édeskevés, hiszen mindenki ezt csinálja. És itt a fotók minőségéről még nem is beszéltem…
  3. 2 nagyon jól elkülöníthető réteg van a fodrászok között: akinek nincs elég vendége, ezért görcsösen próbálkozik előrejutni, és akinek bőven van vendége, ezért idő hiányában nem tud megfelelően a vállalkozásával törődni
  4. Sok a megbízhatatlan vendég, sok a lemondás, az elfelejtett időpont és egyre több a panasz is, ami néha jogos, néha egyáltalán nem. Ezeket a mindennapi konfliktusokat pedig nehezen kezelik a fodrászok, mert nem tudják, hogyan kellene.
  5. Eszméletlen konkurencia harc folyik. Futószalagon termeljük a fodrászokat, akik gyakran többet ártanak a szakmának, mint amennyit hozzátesznek. Mivel se a kezdő se a gyakorlott szakemberek nem kapnak megfelelő üzleti segítséget, belemennek az árversenybe, tömegcikként kezelik a vendéget, és egymásra is fújnak. Nincs összetartás, és ez óriási probléma.

Még millió példát tudnék hozni, de arra egy egész könyv sem lenne elég. Viszont mindenre van a gyakorlatban is működő megoldásunk, ezért is imádom, amit csinálunk.

 

 

Hogyan látod 2019-ben a szépségipari szakmákat? Milyen lehetőségeik vannak a szalonoknak, mit kell tenniük a hosszútávú fennmaradáshoz? 

Én azt látom, hogy egy szűk réteg már elindult egy nagyon jó irányba. Jelenleg egy közel 4000 fős aktív Facebook csoportot vezetünk, ahol kizárólag szakemberek vannak jelen, és csak szalon  marketinggel foglalkozunk. Mindig is butaságnak tartottam, ha valaki azzal érvelt a marketing ellen, hogy neki már van elég vendége, így is napi 12 órát dolgozik, minek neki a marketing? 2019-ben már nem elég jó szakembernek lenni, hiszen nő fel egy olyan új generáció, aki már az online kommunikáció világába született bele. A legjobb szakembereket is lekörözik azok, akik hatékonyan tudnak kommunikálni, és ügyesen használják a marketing eszközöket.

Szerintem jelenleg a hosszútávú sikeres működés alapja az ÉLMÉNY alapú gondolkodásmód. Amint egy szakember rájön arra, hogy a szolgáltatása mellé – legyen az bármilyen jó is – muszáj élményt adnia a vendégnek, és megtanulja, hogy ezt hogyan kommunikálja kifelé, máris nyert.

Rendkívül fontos, hogy ne csak a vállalkozásáBAN dolgozzon valaki, hanem a vállalkozásÁN is. Tehát tudjon kívülről tekinteni a munkájára, és ne csak a hajvágás-festés örök körforgásában élje az életét, mert hosszútávon ez nem vezet a sikerhez.

 

 

Hogyan és milyen formában tudsz Te és csapatod segítséget nyújtani a szépségipari szakembereknek?

Jelenleg két jól elkülöníthető profilunk van.

Az egyik a klasszikus marketing ügynökségi tevékenység. Weboldalakat készítünk, grafikai munkákat vállalunk, social media felületeket kezelünk, rendezvényeket szervezünk. Tehát minden gyakorlati jellegű segítséget meg tudunk adni a szalonoknak.

A másik profilunk pedig az oktatás, tanácsadás. Tulajdonképpen ez az én területem. Folyamatosan szervezünk marketing képzéseket, tartok privát konzultációkat, és állandó friss tartalommal töltjük a Szalon Marketing Csoport-ot, illetve a blogunkat.

Nagyon fontos célom volt már az elején is, hogy az adott szakember pénztárcájától függetlenül tudjunk segíteni mindenkinek. Ezért van nálunk az ingyenestől kezdve egészen a 100.000 Ft-ot meghaladó lehetőségekig számtalan konzultációs forma, illetve ezért szabjuk személyre ügynökségi árainkat minden esetben.

 

 

A közösségi médiából természetesen értesültünk közelgő áprilisi rendezvényetekről. Mit tudhatunk erről, mire számíthatnak a szépségipari szakemberek?

Tavaly novemberben tartottuk az első márkafüggetlen, szépségipari vállalkozói konferenciát, ahol közel 300 szakember (fodrászok, kozmetikusok, körmösök) vett részt. Ez annyira jól sikerült, és olyan sok pozitív visszajelzést, kaptunk, hogy április 28-ra meghirdettük a II. Beauty Business Konferenciát is, amire már a jegyek fele elkelt elővételben.

Emeltük a lécet a tavalyihoz képest, hiszen most 6 helyett 10 előadónk van, a termünk immár 400 fős és egyre több támogató áll mellénk, amiért nagyon hálásak vagyunk.

Ezen a napon találkozik a szépségipar, és kizárólag a vállalkozásÁN dolgozik majd mindenki. Ráadásul elképesztő bulit szervezünk, az előző konferenciánk hangulata is fergeteges volt, annyit nevettünk, hogy később a hangulat volt az, amire a szakmai tartalom mellett, a legtöbben visszaemlékeztek.

Az előadónk között vegyesen vannak a szépségipar képviselői (mesterfodrász, kozmetikai cég vezetője stb.) és „külsős” szakemberek, akik az én segítségemmel alakítják előadásukat a szépségiparhoz.

 

Témáink dióhéjban:

-          tudatos pénzügyi tervezés

-          web pszichológia

-          influencer marketing

-          új szolgáltatások sikeres bevezetése

-          érzelmi intelligencia fejlesztés

-          viselkedéstervezés, neuromarketing

-          sikeres szalonvezetés kisvárosban

-          csapatépítés, avagy hogyan legyen saját sikeres üzleted?

-          lokális marketing – hogyan érd el a közeledben élőket a legújabb marketing eszközök használatával

 

Tudj meg többet az április 28-i II. Beauty Business Konferenciáról: https://beautymarketingexperts.hu/ii-beauty-business-konferencia/

Kíváncsi vagy a Beauty Business Konferenciára? Mutatunk egy kis ízelítőt!

 

 

Jó hírünk van, hiszen az április 13-i WoW rendezvényen személyesen is találkozhatsz Szandrával a Wella Studio-ban, aki marketing tippeket fog megosztani Veled!

JEGYEK MÉG KORLÁTOZOTT SZÁMBAN ELÉRHETŐEK: https://bit.ly/2UyJkAC

 

Ajánljuk figyelmedbe a Szépségipari Marketing Kisvállalkozóknak – Gyakorlati Kézikönyvet, mely csupán limitált kiadásban elérhető és véleményünk szerint igazán hasznos szakmai tippeket tartalmaz: https://bit.ly/2TysfKH

Image Image Image Image Image Image Image

ELÉRHETŐSÉGEK

Image
Image
Image

+36 70 367 2407

wellastudiobudapest@sirowa.com

www.wellastudiobudapest.hu

ELÉRHETŐSÉGEK

+36 70 367 2407

info@wellastudiobudapest.hu

www.wellastudiobudapest.hu

SZOLGÁLTATÁSOK

BEMUTATKOZÁS

HÍRLEVÉL

Ne hagyja ki újdonságainkat és ajánlatainkat! Iratkozzon fel hírlevelünkre!